A Remedy Entertainment TPS  klasszikusát követően úgy döntöttem, elindítom Indiegó cikksorozatom, ahol kevésbé ismert indie játékok kerülnek górcső alá, ezzel is népszerűsítve az arra érdemes darabokat. Mai áldozatom nem más, mint a Night School Studio által fejlesztett és egyben kiadott Oxenfree lett.  A fejlesztőcsapat finoman szólva sem nevezhető világhírűnek, de a nevük az Afterparty című játékuk után egyesek számára már ismerősen csenghet. Független, kis stúdió révén, ezideáig több sikeres játékot nem tudnak felmutatni, de a közeljövőben jelenik majd meg az Oxenfree 2. része ami további népszerűséget hozhat a stúdió számára. Az Oxenfree még 2016-ban jelent meg, hogy aztán sokak szívét egycsapásra meghódítsa 2.5D-s perspektívájával és egyedi hangulatával. Külön említésre méltó a játék narratívája,  melyet a 2016-os Game Awards-on a „Legjobb narratíva” kategóriában jelöltek, a díjat azonban  végül az Uncharted 4: A Thief’s End halászta el előle, alkotói legnagyobb bánatára.

Tinik, dráma és a természetfeletti erők

   A játék érzékelhetően a képregények és a tinédzser filmek mutáns keveréke, megfűszerezve egy kis miszticizmussal és drámával. Hangulatát az első 45 percben leginkább 1999-től 2002-ig futó Roswell című sorozathoz tudnám hasonlítani, mivel az is hasonló erősségekkel bírt (rengeteg párbeszéd, misztikus hangulat, tinik), de a történet előrehaladtával egy ettől merőben eltérő, egyedi hangulatú játékot kapunk. A grafikai megjelenítés különösen hajaz a képregények vizualitására, amire csak jobban ráerősít a karakterek fölött megjelenő pop-up buborékok tömkelege. Ezeken keresztül nem csupán azt tudhatjuk meg hogy egy adott pillanatban ki beszél, de a szereplők között kialakuló kötelékekről vagy ellentétekről is így kapunk ezáltal némi információt. Ezekben a buborékokban ugyanis visszajelzésként láthatjuk, hogy egy-egy kijelentésünkre a másik fél pozitívan vagy negatívan reagál, ez pedig a kapcsolatok állapotában nyújthat támpontot a játékosok számára.

   Röviden, a történet szerint Alex-et egy tinédzser lányt kell irányítanunk, aki a barátaival és mostohatestvérével együtt szórakozni indul Edwards-szigetére. Nem sokkal a játék első negyedét követően az események éles fordulatot vesznek, ami az addigi, sétaszimulátorokat idéző játékmenetet valamivel izgalmasabb alapokra helyezi. A főszereplő kíváncsiságának következtében egy természetfeletti elemekkel tarkított rejtélyben találjuk magunkat, ahol legfőbb feladatunk lesz, hogy felkutassuk az időközben eltűnt barátainkat és kiderítsük mi áll a paranormális jelenségek hátterében. Ebben egyetlen segédeszközünk egy rádió lesz, amivel a sziget bejárása során rejtvényeket kell majd megoldanunk, de segítséget kapunk még a folyamatosan cserélődő partnereinktől is, akik a beszélgetésekkel próbálnak a helyes irányba terelni bennünket.

Az antiszociálisok pokla

   A játékmenet gerincét a walk and talk technika adja, mely során egyszerre ismerhetjük meg  aktuális sétapartnerünket és alakíthatunk ki velük személyes kapcsolatot. Érdemes tehát már most tisztázni, hogy a játék során a barátkozás, a párbeszédek és a múlt kibeszélése lesz az általános teendőnk, akcióra ne nagyon számítson senki. A társaink feje felett megjelenő buborékos szövegek mutatják, milyen válaszokat adhatunk egy-egy helyzetben kérdéseikre vagy kijelentéseikre. Általában 2 vagy 3 választási lehetőségünk van, de érdemes sietni, mert idővel a buborékok eltűnnek ezzel pedig a válasz lehetősége is odavész. Más játékokkal ellentétben az Oxenfree nem fog automatikusan az idő lejártával helyettünk válaszolni egyet a lehetőségek közül, így a reakciónk akár egy néma csend is lehet. Azt viszont jobb előre tisztázni, hogy a hallgatások többnyire negatív hatást érnek majd el a többi karakternél, szóval érdemes tevékenyen részt venni ezekben a párbeszédekben vagy nem mi leszünk a csoportunk legnépszerűbb tagjai. A játék alatt, más interakciókra szinte egyáltalán nincs lehetőség, így mindent a csevegések alatt adott válaszaink fognak meghatározni. Ezekből nem 10, nem 20, de nem is 100 lesz, szóval olvasószemüveget fel, mert ha véletlenül nem a számotokra rokonszenves választ adjátok, akár egy teljesen más befejezés felé is terelhetitek a játékot.

Te jó ég, az ott tényleg egy jump scare?!

   A rejtvényekről pár szóban annyit, hogy nem kell csodát várni, többnyire ajtók kinyitására irányul majd minden fejtörő, de olykor az is előfordult, hogy a természetfeletti szálhoz volt köze a megoldásnak. Mivelhogy ez nem egy horror játék így senki se számítson folyamatos rettegésre és szörnyek tömkelegére, de nyomasztó hangulata miatt így sem tartozik a könnyed kalandjátékok közé. Azt azért le kell szögezni, hogy egy-egy váratlan pillanatban így is a frászt hozhatja ránk, de ezek inkább azt szolgálják, hogy felébresszenek bennünk a félálomból. Eleinte azt vártam, hogy a lassú bevezetést követően a játékmenet átvált egy véresebb, rettegésre építő túlélő játékra, ehhez az alapok ugyanis adottak voltak, de csalódnom kellett. Minden alkalommal, amikor kicsit is sikerült megemelni a vérnyomásomat, a folytatásban maradt a jól megszokott párbeszéd és séta szimulátor. Annak azért örültem, hogy ezek az ijesztő pillanatok többnyire változatosak voltak, így sosem tudtam kiszámítani, mikor vagy épp mivel fognak kiugrasztani a székből. Ezért pedig jár a piros pont készítőknek, hiszen tudták fel kell, rázzák a játékosokat, ellenkező esetben azok zöme a program feléig sem jutna el. Mindenesetre ezek a horror pillanatok a veterán horror kedvelők számára egyáltalán nem tartogatnak rémületet vagy reszketést, de a teljesen zöldfülűeknek vagy a fiatalabb játékosoknak okozhatnak kellemetlen pillanatokat.

A kevesebb néha már túl kevés..

   A program hossza nagyjából 4 órára tehető, azzal, hogy nincsenek mellékküldetések és extra tartalmak, ebben senkinél sem lesznek nagy eltérések. Bizonyos szakaszokon a történet is ellaposodott így ezt a rövid játékot is csak másodszori nekiülésre tudtam befejezni. Bármennyire is a narratíva a játék  legerősebb pontja a gépezet összességében így is akadozik. A rejtvények nem túlságosan változatosak mondhatni egy kaptafára megy az összes. Ha az első egy vagy kettő fejtörőn túljutunk már mindegyikhez volt szerencsénk.

   Érezhető, hogy a játék mindent feláldoz a párbeszédek oltárán, ami az egész játékmenetet egysíkúvá és unalmassá teszi. Azt meg már csak mellékesen emelném ki, hogy a játék emiatt pontosan azt veszítette el, ami miatt egy átlagos játékosok megvásárol egy ilyen programot, a szórakozás lehetőségét. Fel lehet áldozni a játékelemek többségét, hogy az egész játék egy bizonyos részletre összpontosítson, de akkor annak kellően érdekesnek és szórakoztatónak is kell lennie, ami itt teljesen hiányzik. Az egysíkú irányítás, a környezet teljes passzivitása és az extra tartalmak hiánya túl nagy veszteség a játékmenet számára, amit a párbeszédek képtelenek pótolni. Ennek eredménye pedig egy walk-and-talk szimulátor lett, amit a természetfeletti szál sem képes érdekessé tenni. Ha valamit azért a játék számlájára írhatunk, az az újrajátszhatóság. Mivel nagy ráhatásunk van a történet alakulására - ember legyen a talpán, aki mind a 10(!) befejezést teljesíti – így némelyik döntésünk eltérő befejezést eredményezhet. Ha másnak nem is feltétlenül, de mi játékosok annak örülhetünk, hogy így akár 35-40 órányi játékidőt kaphatunk, ami mondhatni költséghatékony megoldás.

Végszó

  Elvárások nélkül ültem le az Oxenfree elé játszani, így csalódást semmiképp sem okozott, ám elégedetten sem csettintettem a befejezés után. A pop-up buborékokkal tarkított csevegés az első 1 órában még magával ragadó, de amint rájövünk, hogy a játék nem tartogat ennél többet a számunkra, az egész unalomba fullad. A látványvilágot nem érheti panasz, annak hangulata egyedi élményt nyújt minden játékos számára, az pedig külön öröm, hogy még 5 évvel később sem panaszkodhatunk a grafikai megjelenésre. Kellemes csalódás volt, hogy Alex karakterével mi magunk is könnyedén tudunk azonosulni. Sok esetben hétköznapi, a legtöbb tinédzsert érintő kérdések is szóba kerülnek a szereplők között, ez hatalmas pozitívumot jelentett, amit minden játék esetén örömmel veszek. Az a tény, hogy csak dialógusainkon keresztül van ráhatásunk a játék történéseire, sokaknál elrettentő tényező lehet, de biztos van olyan is aki ennek kifejezetten örül.

   Személy szerint úgy éreztem, több tennivalóval lényegesen szórakoztatóbb és többek számára fogyaszthatóbb játékot készíthetett volna a Night School Studio. Az egész befejezését követően inkább éreztem keserű szájízt a sok kihagyott lehetőség miatt, mert egy jóval interaktívabb játékkal nem csak egy narratívájában erős, de mindemellett egy kifejezetten szórakoztató játékot is kaphattunk volna. Ha valódi szórakozás a célod, ez nem a te játékod, de akiknek a párbeszédek is elegendő izgalmat tartogatnak, hogy élvezzenek egy játékot azok semmiképp se hagyják ki az Oxenfree-t.

.